Az M85-ös gyorsforgalmi úton épülő alagút déli járatában immár az összes ellenbolt elkészült lapunk értesülése szerint. A 780 méteres alagutat a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta SDD Konzorcium kivitelezi az M85-ös V. szakaszán, amely a Fertőrákos csomóponttól közel az országhatárig épül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában.
Így készülnek az alagút járatai
Ahogy az korábbi cikkeinkből is kiderült, a kelet-nyugati irányban futó alagút egy északi és egy déli járattal jön létre a Sopron melletti Bécsi dombot átszelve. A járatokban sikeresen elvégzett fejtés után az alagút végleges szerkezetéhez mindkét járat esetében 35 centiméter vastag vasbetonszerkezet készül egy négytagú géplánc közreműködésével.
Utóbbi a szigetelő kocsiból, a vasszerelő kocsiból, a 130 tonnás zsalukocsiból és az utókezelő szerkezetből áll. Az alagút betonozását – a nyitott szakaszokkal együtt – járatonként 64 blokkra felosztva készítik el. A BIM programmal tervezett végleges szerkezet kivitelezése mindkét járatban a járat takarításával és finom profilozásával kezdődik, majd az ellenbolt vasszerelése és betonozása történik meg.
Ez volt az egyik kulcslépés az alagút projektjében
A soproni alagút kialakítása során a déli járatnak a fejtése, illetve a lyukasztása is jóval korábban megtörtént az ütemtervnek megfelelően, így értelemszerűen a betonozás is jócskán előrébb tart az északi járathoz képest. Kerékgyártó Attila, az SDD Konzorcium projektvezetője az érdeklődésünk idején arról számolt be, hogy a déli járatban a 61. blokknál tartottak a főte betonozással, a szigetelés már befejeződött, a vasszerelés terén már csak a két nyitott szakasz van hátra.
Mindkét zsalukocsit átirányítják a déli járatból az északiba
A zsalukocsik munkaszervezésére áttérve Kerékgyártó Attila elárulta, amint az első zsalukocsi kiér a déli járatban a nyugati oldalra, átirányítják az északi járatba. „Ezután először az északi járat nyugati oldalán kibetonozza az északi járat nyitott blokkjait, majd hátrébb állítva a 42-es blokkban állítjuk munkába, és innen halad majd nyugati irányba.”
Jelentős lépés volt a munkálatok során, hogy a tavasszal összeszerelték a második zsaluzókocsit, aminek köszönhetően az északi járatban két zsalukocsival tudnak dolgozni.
Amikor két zsalukocsi lesz egy járatban, akkor mindkettő keletről nyugatra halad majd. Ezen munkafázis előtt természetesen meg kell építeni az ellenboltot, valamint elvégezni a vasszerelést és a szigetelést is. Ezért szintén lényeges momentum volt, hogy még egy vasszerelő kocsit legyártattunk, annak érdekében, hogy mindkét zsalukocsi előtt teljes legyen a géplánc
– tette hozzá a projektvezető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha ilyen teát vett, azonnal vigye vissza: veszélyes anyag került bele
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat