Nagy bizonyossággal állítható, hogy a húsvéthétfő után néhány napig tartó hidegbetörésnek a kajszibarack és az őszibarack jelentős része áldozatául esett – fogalmazott Kelemen Péter, aki szerint pontos számokat és arányokat még korai mondani. Ahogyan a gyümölcsök jövőbeni árát illetően sem időszerű nyilatkozni, tekintve, hogy azok alakulása nemcsak a magyarországi, hanem az európai terméstől is függ.
Ami viszont biztos, hogy a magyar boltok pultjain, illetve a zöldséges standokon egy jó évhez képest kevesebb hazai gyümölcsöt fogunk találni, és több import érkezhet – tette hozzá a FruitVeB alelnöke. Miután viszont a jelenlegi fagyokban más európai országok is érintettek, nem kizárt a drágulás, azonban szezonindulásig még 4–6 hetet kell várni, és akkor válhat világossá, hogy honnan is indulhatnak az árak, és abból lehet majd következtetéseket levonni.
Kapcsolódó
Ami a folytatást illeti, a FruitVeB alelnöke megjegyezte, egészen fagyosszentekig, tehát május 12–14-e környékéig bármikor bekövetkezhetnek hirtelen lehűlések. És miután még hátravan a cseresznye, a szilva, a meggy, az alma és a körte virágzása, lehet még nagyobb a mostaninál a baj.
Kelemen Péter, szerint jelentős problémát jelent továbbá, hogy a mezőgazdasági kárenyhítési rendszer működése úgy van kitalálva, hogy az az elmúlt 5 év bevételi adataiból kiveszi a legjobb és legrosszabb évet, és a fönnmaradó három év átlagához képest vizsgálja azt, hogy adott évben mekkora hozamkiesést szenvedett el egy gazda. Viszont a sorozatos fagykárok miatt a múltbéli árbevételek nagyon alacsony bázist képeznek, így a gyümölcstermelők ehhez képest további bevételkiesést már nem tudnak igazolni, vagyis a kárenyhítési rendszerből egyszerűen kiesnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket