A munka megkezdéséhez 285 millió forint többlettámogatásra volt szükség, amit jóváhagyott a kormány.
Örömteli, hogy a kormányzat nemrégiben támogatta a beruházásokat érintő többletigényünket
– fogalmazott Bóka István, hozzátéve, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által már felújított Huray-villák szomszédságban elkezdődhetett a kerek templom szigetelése az altemplom megújításával, kiállítással.
Mindemellett megvalósulhat a Jókai Mór-emlékház részbeni szigetelése, a villában az alagsori auditórium felújítása, valamint kezdetét vehette a Vaszary-villa kertjének felújítása, ahol kertmozit alakítanak ki, új kandelábereket helyeznek el, és a kertben felállítják a Sellő-szobrot.
Bóka István közösségi oldaláról az is kiderült, hogy a kivitelező az október 28-án megkezdett munkálatokat 2023. április végéig szeretné befejezni.
Balatonfüred reformkori városrészének felújítása 394 millió forintba kerül.
A kerek templomot érintő munkálatokra 255 millióra szerződtek, ebből a támogatás 52 millió forint volt, a Jókai-villánál 80 millió forint a kivitelezési költség, melyből 26 millió forint a támogatás. A Vaszary-villa kertjének megújítása 43 millió forintba kerül, melyhez kezdetben 11 millió támogatást nyertek.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép