Balatonfenyves önkormányzata vásárolt egy 107 méter hosszú, több mint háromezer négyzetméteres partszakaszt nettó 45 millió forintért.
A település polgármestere Lombár Gábor, aki egyben a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, elmondta, szeretnének ezzel a lépéssel példát mutatni.
Felelőssége a 44 tóparti önkormányzatnak, akármilyen kicsi is, ha adódik lehetősége a Balaton-part bármely kis részének közcélokra történő visszaszerzésére, a mai nehéz helyzetben is tegyen meg mindent érte
– fogalmazott Lombár Gábor.
Túlzsúfolt a Balaton a helyieknek
Balatonfenyves hét kilométer hosszú partszakasszal, három nagyobb és két kisebb szabadstranddal rendelkező falu, mégis azt lehet mondani, hogy a település már kinőtte fürdőhelyeit, a főszezonban nagy a zsúfoltság.
Ezért döntött a helyi képviselő-testület egyhangúlag az ingatlanvásárlás mellett a múlt év végén, amikor a volt Postás-üdülő tulajdonoscseréjénél felmerült, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van.
A 2400 lakosú Balatonfenyves idei, szűkösre tervezett költségvetése 1,1 milliárd forint. Gyakorlatilag az idei tartalék java részének felélését jelentette ez az adásvétel, amit azért sem habozott meglépni a testület, mert egyrészt helyi turizmusstratégiai célokat szolgál, másrészt nemzetgazdasági érdek a tópartot megvédeni a további beépülésektől.
Már most többet ér a vételárnál
Az adásvétel nem járt a település számára vagyonvesztéssel, hiszen a vételárnál már most többet ér a vízparti terület.
Bár nagy a támogatottsága a döntésnek a településen, akad, aki aggódik a költségvetési tartalék alakulása miatt, az önkormányzati intézmények magas rezsiköltsége okán – közölte a polgármester.
A kormányhoz fordul a Balaton-partért
Lombár Gábor kitért arra is, hogy tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal mint a BSZ elnöke, hogy kaphassanak az önkormányzatok valamiféle támogatást a Balaton-part ilyen jellegű visszaszerzéséhez.
A megvett terület mögötti társasházak és nyaralók tulajdonosaival pedig arról kíván tárgyalni, hogy járuljanak hozzá az ingatlanjaik értékét is növelő szabadstrand mielőbbi kialakításának költségeihez, hiszen erre nem maradt forrása az önkormányzatnak.
„Nem utolsó sorban nagyon bízunk a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztő pályázatain elnyerhető újabb támogatási lehetőségben is” – hangsúlyozta a balatonfenyvesi polgármester.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Zajlik az EU-csúcs, Orbán Viktor ismét vétózott

Érdekes kérdéseket feszegettek a közvéleménykutatók az Orbán-Magyar harccal kapcsolatban

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

300 milliárd eurót spórolhatnak a németek az energiaátálláson, ha így járnak el

Őrület: Kennedy háborúja a vakcinák ellen elkezdődött, soha többet mRNS, jöhet a madárinfluenza is
