Perebijnisz hangoztatta, hogy a magyar miniszterelnök által tett kijelentések a magyar kisebbség autonómiájáról és kettős állampolgárságáról ellentétesek az ukrán jogszabályokkal.
"Ezek a kijelentések mint olyan megnyilvánulások, amelyek nem segítik az ukrajnai válság eszkalálódásának megállítását és a helyzet stabilizálását, aggodalmat keltenek bennünk" - fogalmazott a szóvivő.
Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, hogy "megfontoltan" álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika. A szóvivő szavai szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott "provokatív" nyilatkozatait.
A magyar Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy az ukrán külügyi tárca behívatta a kijevi magyar nagykövetet.
"A magyar pozíció világos, és a nagykövet ezt elmondta" - tette hozzá Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.
Az Index egy Donyeckben készült tudósításából emellet az is kiderült, hogy Orbán Viktor szombati beszédében a magyar autonómiáról szóló szavai, amelyben a 200 ezres Ukrajnában élő magyar közösséget ki is emelte, igen komoly reakciót váltottak ki, amelynek eredménye lett a fenti nagykövet-bekéretés. A cikk szerint a kedden minden jelentős ukrán lap a címlapon hozta Magyarország fenyegetését. Orbán autonómiáról szóló szavai több szomszédos országban is kiverte a biztosítékot. Erről bővebben itt olvashat.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük