Az MSZP frakciója nem csak az alaptörvény negyedik módosításának szavazására nem ment be, a teljes tegnapi parlamenti üléstől távol maradt, hogy tiltakozzon az indítvány ellen. Mesterházy Attila frakcióvezető úgy vélte, hogy az alkotmányosság látszata is megszűnik a módosítással. "Azt látjuk, hogy ezzel a mostani alkotmánymódosítással az szinte evidencia, hogy a miniszterelnök bosszút akar állni mindazokon, akik az elmúlt hetekben-hónapokban másképpen döntöttek, mint ahogy ő elvárta volna. Igaz ez az Alkotmánybíróságra, igaz ez a diákokra, akik kiálltak a saját jogaikért, ezért most megkapják majd az alkotmányban a röghöz kötést" - fejtette ki a pártelnök.
A Jobbik tartózkodott a szavazáson, mivel a párt bizonyos elemeit támogatta a módosításnak, másokat viszont elutasított - mondta a párt alelnöke. Balczó Zoltán közölte: a párt továbbra is fenn akarja tartani azt a jogot, hogy az alaptörvény esetén is lehessen Alkotmánybírósághoz fordulni.
Az LMP-s Schiffer András úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök folyamatosan leépíti a jogállamot, azzal pedig, hogy a Terrorelhárítási Központ döntése nyomán lezárták a köztársasági elnök hivatala előtti Szent György teret, a politikus szerint Orbán Viktor "gyurcsányi módszerekhez" folyamodott.
A Demokratikus Koalíció politikusai már a kormányfő napirend előtti felszólalása során egy "önkényuralom" feliratú transzparenst feszítettek ki az ülésteremben. A Párbeszéd Magyarországért pedig az Együtt 2014-el közösen a köztársasági elnökhöz fordult a módosítás miatt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd