A portál több furcsa példát is felhoz a szabályozási visszásságokra. Ilyen például a a Békéscsaba felé vezető M44-es autópálya frissen átadott szakasza, amelyet a jogszabályok sem az ingyenes, sem a fizetős utak között nem említ. De az M4-essé átépített 4-es út ceglédi elkerülője is hasonló helyzetben van.
Korábban Mosóczi László közlekedési államtitkár azt nyilatkozta, hogy az M44 fizetős lesz, de az ITM év végén azt közölte, hogy mivel még nem csatlakozik más gyorsforgalmi utakhoz, mégsem lesz az. Korábban viszont, amikor még csak az M86-os Szombathely-Vát szakasza volt kész, szintén egyéb gyorsforgalmi út kapcsolat nélkül, akkor azt fizetőssé tették. Igaz, ezt végül szintén visszavonták. Az M44-es autóutat tehát önmagának többszörösen ellentmondva tette a kormány az év utolsó napjaiban mégis ingyenessé.
Gyorsutak
A Modern Városok Program keretében Orbán Viktor minden megyei jogú városnak megígérte a gyorsforgalmi út összeköttetést 2015 és 2017 között. Ez azonban sok esetben drága lett volna, és a forgalom sem mindenhol indokolja. Erre jó megoldás a gyorsút.
A G7 szerint ugyanakkor ennek sincs sok értelme, hiszen egy jobb főútra is ki lehet tenni a 110 km/h-s táblát. a Veszprém környéki 8-as, vagy éppen a Nógrád megyei 21-es utak nem különböznek a megengedett sebesség és a sávok száma alapján sem az autóutaktól, de hivatalosan "csak" főutak.
A vidéki kormánypárti politikusoknak lassan sikerül elérni, hogy minden megyei jogú várost gyorsforgalmi út érjen el. Ugyan autópálya vagy autóút még mindig nem éri el Békéscsabát, Hódmezővásárhelyt, Kaposvárt, Salgótarjánt, Sopront és Veszprémet, gyorsforgalmi út már szinte mindet.
A helyi politikusok örülnek az útnak, főleg ha az átadás után nem kell magyarázkodniuk a választóknak, hogy miért lett végül fizetős.
Az állam pedig könnyen lemond az e-matrica-bevételről egy-egy útszakaszon, hiszen az igazán nagy pénz a teherautók megtett úttal arányos befizetéseiből érkezik.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott