Az ÁSZ és az Eszterházy Károly Egyetem elkötelezte magát, hogy együttműködik a pénzügyi kultúra fejlesztése céljából az oktatás, a szakképzés, a tudományos kutatás és a szakértői tevékenység területén.
A május 27-én aláírt megállapodásról szóló közleményben Domokos László, az ÁSZ elnöke elmondta, az Állami Számvevőszék jelentős erőfeszítéseket tesz a lakosság pénzügyi, közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében, s hogy a felsőoktatási intézmények mércét jelentenek, a hatásuk és mérési képességeik miatt multiplikátor, vagyis sokszorozó hatást képesek kifejteni. Ezért az egyetemek a pénzügyi tudatosság mérésében és fejlesztésében is az ÁSZ fontos partnerei. E körbe tartozik mostantól az Eszterházy Károly Egyetem is.
Pajtókné Tari Ilona, az egyetem rektora azt fűzte hozzá: fontos, hogy az egyetem mind a hétköznapok oktatási tevékenységében, mind pedig azon túl részt vegyen a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésében, ez alapozza meg a lakosság megfelelő felkészültségét a racionális pénzügyi döntések meghozatalához.
Az két intézmény között létrejött együttműködési megállapodás részeként egyebek mellett lehetőség lesz oktatási és képzési programok indítására és fejlesztésére, pályázati lehetőségek biztosítására az egyetemi hallgatók számára, közös kutatások megvalósítására, valamint közös kerekasztal beszélgetések, illetve konferenciák szervezésére is.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol