Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Kraszna folyó mentén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Hortobágy-Berettyó mentén, Tolna megyében a Sió mentén van másodfokú árvízvédelmi készültség. Szintén Tolna megyében a Sió alsóbb szakaszai mentén, továbbá Békés és Hajdú-Bihar megyében a Sebes-Körös, illetve a Berettyó mentén van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség.
A Balatonból továbbra is eresztik a vizet a Sió csatornán keresztül. Az előrejelzések szerint a most következő 6 napban jelentős csapadék a vízgyűjtő területén nem varható, ezért a tó vízszintjének stagnálása, majd csökkenése várható.
A belvíz miatt 61 szakaszon van készültség: öt szakaszon harmadfokú, 38 szakaszon másodfokú, 18 szakaszon elsőfokú a készültség. A belvízzel elöntött területek nagysága több mint 74 ezer hektár, s ebből több mint 38 ezer hektár vetés/szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország területén nem várható számottevő csapadék. Így a folyamatos belvízi szivattyúzás mellett az elkövetkező napok hőmérséklet emelkedése várhatóan segíti a víz talajba szivárgását. Mindezek nyomán a csapadékmentes időszakokban a napsugárzás és a mérsékelt szél hatásának köszönhetően a belvízi elöntések várhatóan csökkennek - áll a vízügyi jelentésben.
A fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére