Ma jár le a 65 millió forintos biztosíték megfizetésének határideje az Antenna Hungária Zrt. (AH) XI. kerületi, Barázda utcai ingatlanjának árverésén, ezután fordulhat célegyenesbe a licit, amely január 13-tól 22-ig tart. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus árverési rendszerében ez a legértékesebb tétel: a 10 157 négyzetméteres, belterületi, ipari jellegű ingatlan kikiáltási ára 1,245 milliárd forint, a licitlépcső pedig 2 millió forint - írta a Világgazdaság.
Érdekesség, hogy az MNV adatbázisában szereplő második legnagyobb tétel is az AH-hoz kapcsolódik: a XII. kerületi, Csíz utcai 8893 négyzetméteres beépítetlen terület esetében 690 millió forintról indulhat a licit, itt egymilliós lépcsőt szabtak meg. Ennél az ingatlannál szerdán járt le a 35 millió forintos biztosíték megfizetésének határideje. A licit pénteken kezdődik, és keddig tarthat, amihez mindenekelőtt - mindkét esetben - a potenciális beruházók érdeklődése szükséges.
A fővárosi ingatlanpiaci kínálatot tekintve mindkét lehetőség kuriózumnak számít Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint. A Világgazdaságnak kifejtette: gyorsan fejlődik a XI. kerület, az itt kínált ingatlan környezetében pedig már most a vegyes funkciójú, tehát a lakó- és irodaépületek együttes jelenléte jellemző. A XII. kerületi ajánlat kapcsán Balogh László megjegyezte: a Széchenyi-hegyen meglehetősen ritkán lehet beépítetlen telekhez jutni, aki társasházat épít ide, az minimum 900 ezer és 1 millió forint közti majdani négyzetméterárral kalkulálhat, ami jelentős értéknövelő tényező. Ha a majd kilencezer négyzetméter felét beépítik, több tízlakásos társasház létesíthető.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv