A lap szerint komolyabb drágulást hozhat ősszel a liszt és a pékáruk piacán a búza felvásárlási árának 15 százalékos emelkedése. Az árnövekedést nemcsak a hazai, mintegy 10 százalékos terméskiesés okozta, a nagy európai gabonatermelő országokban is átlag alatti mennyiséget takarítottak be.
A zöldségfélék termelői ára egy év alatt majd negyedével, a burgonyáé több mint 40 százalékkal nőtt a KSH legfrissebb adatai szerint - emlékeztet a lap. Hozzátették, hogy a tej és tojás drágulása az év eleje óta töretlen, és e két termékcsoportnál a korábbi áfacsökkentés hatása úgy múlt el, hogy nem is hozott érzékelhető árcsökkenést.
Akad példa árcsökkenésre is: a gyümölcsök termelői ára némileg mérséklődött tavalyhoz képest, ezen belül elsősorban az alma és a szilva ára esett jelentős mértékben, amiben szerepet játszhatott az átlagot meghaladó termés.
Ledó Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Népszavának elmondta: becslések szerint a tavalyi 625 ezer tonna után az idén 750 ezer tonna alma termett itthon. A nagy exportőrnek számító Lengyelországban pedig az előző évi 2,7 millió tonnával szemben 4,5-4,7 millió tonna almát takarítottak be, amit 80-100 forintos áron kínálnak a magyar kereskedőknek.
Szilvából az idei 65 ezer tonnás termés jónak számít, emellett a termék árának csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a legnagyobb felvevőpiacon, Németországban szintén jó volt a termés.
Képünk foggása: Napi/Hornyák Dániel
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra