A magánszemélyeknek az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről. Ha például a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik.
Az adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi ötezer forinttal támogatja. Idén már havi 6,9 ezer forintos személyi adókedvezmény jár, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek