A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. A legtöbben a családi kedvezménynek köszönhetően mentesülnek az adófizetés alól. 2019-ben több mint 115 ezren nemcsak szja-t, hanem járulékot se fizettek, ezek a szülők majdnem a teljes bruttó keresetüket készhez kapták - tette hozzá.
Akinek az adóból kedvezmény jár, mindenképp érdemes megnéznie, hogy az adóhivatal által kiajánlott bevallási tervezete tartalmazza-e azt - mondta az államtitkár.
A családi kedvezményt például 2020 májusában csak közel 700 ezer szülő vette igénybe, vagyis több százezren lehetnek azok, akik tavaly elmulasztottak nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezmény igénybevételéről - hangsúlyozta Tállai András. Az érintetteknek még van idejük: május 20-ig kiegészíthetik bevallásukat, az adóhivatal pedig 30 napon belül ki is utalja a jogosan visszaigényelt adó összegét.
Tállai András kitért a kormány családtámogató politikájára is, amelyet még a koronavírus-válság sem tudott felülírni. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban is több, a családokat segítő, a világjárvány káros hatását mérséklő szabályt vezettek be. Így például a négygyermekes anyák adómentessége 2020-ban debütált, azzal évente több mint húszmilliárd forintot hagy az állam mintegy 45 ezer nagycsaládos anyánál, akik a szabály révén életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól - mondta az államtitkár az MTI szerint.
Felidézte, hogy 2020. július elsejétől tovább bővült a családi kedvezmény-rendszer, ugyanis azóta a társadalombiztosítási járulék teljes összegéből le lehet vonni a családi kedvezményt. Ezáltal másfél százalékponttal nőtt a szülőknél hagyható összeg, több tízezer alacsonyabb keresetű szülő viheti haza a teljes munkabérét adómentesen - magyarázta Tállai András.
Az államtitkár kiemelte a kormány legújabb adócsökkentő intézkedését is, amely a 25 év alattiak adómentességét biztosítja. A 2022. január 1-jén hatályba lépő szabály 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál - jegyezte meg az államtitkár.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic