Öt éve nyoma veszett Magyarországon egy Törökországból behozott, Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsornak – ezt írta meg a 24.hu még hétfőn.
A lapnak nyilatkozó eredeti vásárló szerint a fővárosi kormányhivatalnak tudnia kéne, hogy mi lett a sorsa a NAV vámraktárába került gépsornak, de az nem hajlandó elárulni.
A berendezést importáló cég vezetője kártérítést akar az elmaradt haszon miatt, igen ám, csak egyelőre nincs kit perelni, ugyanis nem tudni, hova tűnt.
A titkosszolgálatok által az országból kiszorított GRU-ügynök oroszok perelhetnek Budapesten azért, hogy áruljam el, hol van egy NATO-kompatibilis lőszergyártó gépsor, amit én hoztam be a szintén NATO-tag Törökországból, miközben évek óta bizonyára valamelyik NER-es akrobata keresi szénné magát rajta
– foglalta össze Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) ügyvezetője a 24.hu-nak a szövevényes történetét.
NER-es akrobatákat emleget a vállalkozó, akinek ellopták a Kalasnyikov-gépsorát
A szerkezetnek még 2018-ban veszett nyoma, az illetékes hivatalok állítólag nem tudják, hová tűnt az adóhatóság vámraktárából. Bővebben>>>A Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) még 2018-ban vásárolta meg a lőszereket gyártó gépet, de később elveszítette haditechnikai külkereskedelmi engedélyét. Így került a lőszergyártósort a NAV vámraktárába. Papp Csaba, a BSGÉP tulajdonosa azért tett sikkasztás és hivatali visszaélés miatt feljelentést az ügyben, mert amikor a NAV-nál érdeklődött, hogy merre van a gép, akkor csak annyit közöltek vele, hogy
a gyártósort már 2018-ban „kitárolták” az adóhivatal raktárából.
A 24.hu cikkére reagálva a NAV kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írták: jogszerűen jártak el az ügyben.
Az adóhatóság „konkrét tényeket figyelmen kívül hagyó vádaskodás”-nak nevezte azt az állítást, miszerint „nem tudni, hogy hová került a NAV vámraktárából” a Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsor.
Azt ugyanakkor továbbra sem árulták el, hogy a jogszerű intézkedés eredményeképpen hová került a gép.
A gépsor egyébiránt igen jelentős értéket képvisel: évi 75 millió lőszert képes gyártani, vagyis 2 dolláros lőszer árral számolva, úgy 52 milliárd forint értékben képes termelni
– írta a lap.
Megemlítik azt is, hogy az eltűnt lőszergyártógép történetének különös hangsúlyt ad, hogy Európában az orosz–ukrán háború miatt lőszerhiány van, egekben vannak az árak, Európa-szerte tervezik a gyártókapacitások bővítését, és nemrég Brüsszelben egymillió lőszer szállítását helyezték kilátásba Ukrajna számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Perkálni kell húsvéttól, fizetős lesz Velence

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Talált egy biciklit? Simán megtarthatja magának!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is
