Az adóhatósághoz 138 ezer kérvény érkezett. A dokumentumok döntő többségében, 96 ezer iratban fizetési könnyítést, vagyis részletfizetést vagy halasztást kértek az ügyfelek, a mérséklésben reménykedő beadványok száma tízezret tett ki, s nagyjából ennyi esetben az adófizetők mind a két lehetőséget megemlítették - írta a Magyar Nemzet.
A hatóság tavaly 121 ezer esetben döntött jogerősen. Húszezer dokumentum ugyanakkor hiányos volt, vagyis megfogalmazója nem rögzítette, mit is kér pontosan a NAV-tól. A megyék között a legtöbb kérvény - majdnem húszezer - az adóhivatal Pest megyei igazgatóságához futott be, de Borsodban és Szabolcsban is nagy iratszámot jegyeztek fel: mindkét helyen túllépte a kilencezret az enyhítést kérő irományok száma. A legkevesebb beadvány Nógrádból, Tolnából és Zalából érkezett, ezekben a megyékben háromezer alatt maradt az esetszám.
A határozatok nyomán a magánszemélyek és a vállalkozások 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésre kaptak lehetőséget, miközben a hatóság majdnem négymilliárd forintot engedett el. A magánszemélyek általában a személyi jövedelemadóból (szja) fennálló, valamint az illetéktartozásaikra kértek fizetési kedvezményt, míg a cégek rendszerint az általános forgalmi adó (áfa) ügyében terjesztenek elő kérelmet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Orbán Viktor: 15 évvel ezelőtt hazánk egy olyan ország volt, ahol úgy gondolták, munkából nem lehet megélni

Lerántják a leplet a magyar gazdaságról: sorsdöntő, ami a héten történik

Sosem látott lépésre készül az Országgyűlés

Most érdemes repülőre ülni, hirtelen olcsóbbak lettek a jegyek

Így alakul a benzinár, erre készüljenek az autósok

Örökre velünk maradhat az árréstop: Nagy Márton azt is tudja, mikor döntenek erről
