Az Orbán Viktor által szignált kormányhatározat szerint a miniszterelnök kapott felhatalmazást arra, hogy a cégekkel tervezett megállapodásokat a kormány nevében aláírja.
Ezt megelőzően Magyar Közlöny július 6-ai számában jelent meg, hogy a kormány stratégiai megállapodások megkötéséről döntött a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-vel és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-vel. Amint arról beszámoltunk, a Coca-Colával aláírt megállapodás ahhoz képest megkésett volt, hogy korábban a végül megvalósult aludoboz-töltősornál jelentősebb beruházásokra lehetett esélyes a magyarországi egység.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár szeptember elején a Gazdasági Rádióban azt mondta, a közeljövőben mintegy negyven megállapodás megkötését tervezi a kormány, havonta négy-öt, legfeljebb hat megállapodást írhatnak alá. Azt szeretnék elérni, hogy ezek az alapvetően külföldi tulajdonú és exportra termelő cégek "még jobban, még biztosabban, még kiszámíthatóbban érezzék itt magukat Magyarországon", és hogy az itt megtermelt nyereségük minél nagyobb részét újra itt fektessék be - mondta akkor Szijjártó.
Hidvéghi Balázs, az NGM külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára nemrégiben azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy számos céggel tárgyalnak, de nem mindegyikkel születik ilyen megállapodás.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat