December elején egy budapesti gimnazista, szenteste előtt egy nappal pedig egy Borsod megyei kisgyermek halt meg agyhártya-gyulladásban. Mindkettőjük haláláról beszámolt a sajtó.
A betegség cseppfertőzéssel terjed, tünetei az influenzáéhoz hasonlók. Órák alatt végzetes lehet, a betegek ötöde belehal az agyhártyagyulladásba - mondta Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont vezetője a Hírtv-nek. A veszélyeztetett korosztály abszolút értelemben a 25 év alattiak, ezen belül is inkább kiemelném az 1 év alattiakat - mondta Béres.
Kapcsolódó
A B típusú agyhártyagyulladás elleni oltás közel 40 ezer forintba kerül. A csecsemőknek négy adagot kell beadni, hogy hatásos legyen.
Az egyik budai patikába külföldről szállított a gyógyszer-nagykereskedő vakcinát. A decemberi halálesetek pánikhoz vezettek, a pánik miatt pedig hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni oltás. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) azt ígérte, hogy január második felére feltölti a készleteket.
Hát, feltöltésről nincs szó, ez a bizonyos A, C variáns, az olcsó, ez azóta se beszerezhető, a Bexsero, a B variáns, ami ilyen nagyon drága, az pedig ilyen módon, hogy külföldről hoztak be, elosztottak patikák között néhány darabot, hogy ha valaki türelmesen végigjárja a patikákat talán egyet-egyet sikerül, de ez nagyon kevés volt, ez a mennyiség, tehát a pánikhoz képest kevés" - fogalmazott Bölcs Judit gyógyszerész.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek