Az államtitkár az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) által szervezett budapesti konferencián kifejtette: az állam a demográfiai helyzet javításában és a foglalkoztatás terén tud segíteni, szükség van azonban arra, hogy a pénztárak is lépéseket tegyenek a kettős rendszer fennmaradására, az önkéntes pillér erősítésére.
A kormány számára is fontos, hogy az állami pillér mellett a kiegészítő pillér továbbra is fennmaradjon, és fontos szerepet töltsön be a jövőben is - hangsúlyozta.
Utólag másként értékelt
Az állami nyugdíjrendszer hosszú távon is stabil, az elmúlt évek változásai a társadalombiztosításban garantálják a jövő nyugdíjasainak teljes és kiszámítható állami nyugdíját - nyilatkozta Hornung Ágnes az MTI-nek azután, hogy az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének csütörtöki rendezvényéről napvilágot látott tudósítások egy része "félreértésre" adott okot.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára elmondta: a kormány számára továbbra is fontos, hogy az állami mellett a kiegészítő pillér továbbra is fennmaradjon. Az önkéntes pénztárak, nyugdíjbiztosítások vagy a foglalkoztatói nyugdíjintézmények szerepe az, hogy kiegészítsék az állami nyugdíjat, nem pedig az, hogy átvegyék a szerepét.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat