A magyar bankok nem szakítják meg a tárgyalásokat a kormánnyal a devizahiteleseket érintő javaslatcsomagról - áll a Bankszövetségnek a Reutershez eljuttatott írásos közleményében. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bankok szerint a kormány megszegte azt a megállapodást, hogy a tárgyalások ideje alatt nem hoz a devizahiteleseket érintő újabb intézkedéseket.
Ígéretet kaptunk a kormánytól, hogy amíg nem zárulnak le a tárgyalások, addig a kormány nem hoz újabb intézkedéseket és törvényeket - írta válaszában Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban történtek ilyen lépések, folytatódnak a tárgyalások a kormány és a Bankszövetség között - áll a levélben.
Keddi számában a Magyar Nemzet azt írta, elmérgesedett a hangulat a pénzintézetek és a kormány között, annyira, hogy a bankszövetség elállhat a devizahiteleseket érintő benyújtott javaslatcsomagjától is. A pénzintézetek azért vették fontolóra ezt a verziót - számol be a Magyar Nemzet -, mert a kormány a múlt hét elején elfogadott egy rendeletet, amely arról szól, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztés lehetőségét kihasználó dolgozóiknak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!