A lap a vezércikkeket közlő oldalán a Mondta - gondolta című rovatban Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli minisztertől idézett egy mondatot, amely szerint "az élet nyilvánvalóan megy tovább", ha nem sikerül megállapodni a nemzetközi szervezetekkel. Az FTD szerint a miniszter kijelentése mögött az a gondolat áll, hogy "nem hagyjuk magunkat zsarolni".
Magyarországnak nincs olaja, de van termőföldje címmel közölt terjedelmes, a görgetegi Benetton-birtokon készült riportot a Le Monde. A vezető francia liberális napilap szerint a földmoratórium 2014-es lejártának közeledtével versenyfutás kezdődött azért, hogy a több, mint 5 millió hektárnyi termőföld magyar kézben maradjon, ezt szolgálja a júliusban elfogadott új agrártörvény is. Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei agrárkamara elnöke elmondta, hogy hat-nyolcszoros a túljelentkezés a termőföldre, a földéhség pedig - mint írja a lap - kiélezte a feszültségeket a kistermelők és az "Orbán Viktorhoz közelálló oligarchák" között, akiknek az állam a közelmúltban nagyon alacsony áron mintegy 100 ezer hektárnyi földet adott bérbe húsz évre.
Joelle Stolz tudósító szerint a mezőgazdaság az uniós támogatások és amiatt számít nagyon jó üzletnek, mert legalább öt évig adómentes jövedelmet jelent a bérbeadás. "Az ügyesebbek így akár évente 75 millió forintot is zsebre tudnak tenni ezer hektáronként. Ha a külföldiek szabadon befektetnének, a földárak emelkednének, de a bevétel kevésbé lenne jövedelmező" - írja a lap. Ismertetve a jobbikos képviselők tiltakozását a kilencvenes évek elején legálisan megvásárolt olasz Benetton-birtok ellen, a szerző úgy véli, hogy a kormány is "kijátszotta az idegengyűlölő kártyát" azzal, hogy bejelentette a gyanús zsebszerződések felszámolását.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak