A kormány előtt egy 35 milliárdos fejlesztési stratégia áll a Hungaroringre vonatkozóan, ennek keretében az idén 5 milliárd forintot biztosít a költségvetés a közműrendszer és a lelátók felújítására - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, miután találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group elnökével.
A tervek szerint 2018-ban 20 milliárd forint áll majd rendelkezésre a paddock és a boxutca felújításának elkezdésére, 2019-ben pedig 10 milliárd forintból befejezik ezeket a munkákat, valamint jelentősen bővítik a parkolóhelyeket a pálya környékén - írta az MTI.
Kapcsolódó
Magyarország elkötelezett és komoly a szándéka, hogy a Magyar Nagydíj 2026 után is a versenynaptárban maradjon - mondta a miniszter. Véleménye szerint a Forma-1 vezetésében pozitív változások történtek, amióta az amerikai Liberty Media a tavalyi év végén megvásárolta a kereskedelmi jogokat a brit Bernie Ecclestone-tól.
"A Hungaroring egy tradicionális pálya, amely több mint 30 éve megszakítás nélkül látja vendégül a Forma-1-es mezőnyt. Carey úr világossá tette a számomra, hogy nem 21 egységes, uniformizált versenyhelyszínt akarnak, hanem egy színes, izgalmas versenynaptárt - számolt be a találkozóról a miniszter.
Jól látszik, hogy az új vezetés nyitottabbá, emberközelibbé akarja tenni a Forma-1-et, ebbe a megközelítésbe kifejezetten beleillik Budapest, ahol 15 kilométerre van a pályától a város szíve, ahol minden emberközeli. Ebben teljes az egyetértés közöttünk - jelentette ki a politikus.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik meg.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép