A Diákhitel Központ hosszú távú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben.
A cégvezető beszélt egy hétfői kormányrendeletről is, mely szerint a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hitel 2 marad meg a központ kínálatában. Ez egy teljesen kamatmentes kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető - ismertette.
További változások, hogy a hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik, bizonyos képzések kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek - emelte ki a további szigorítások közül Magyar Péter.
A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény. A szabadfelhasználású termék - amely a jövőben nem érhető el - esetében megfigyelhetők voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről; vizsgálatok is indultak az ügyben.
A diákhiteleket az elmúlt félévben soha nem látott mértékben igényelték, az ismételten bevezetett teljesen szabadfelhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabadfelhasználású Diákhitel 1 kérvényezése is, amely havonta 150 ezer forintig áll rendelkezésre - mutatott rá. Minden harmadik költségtérítéses hallgató továbbá igénybe vette a teljesen kamatmentes Diákhitel 2 terméket - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is élnek a családtámogatási kedvezmények, a második gyerek megszületése után elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az utóbbi három évben csaknem 4000 édesanya majdnem 7 milliárd forint értékű tartozását engedték el.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)