A gyanú szerint a külföldről származó árut belföldi beszerzésként könyvelték el, majd úgynevezett bukó cégeken keresztül többször továbbszámlázták, de áfát egyik társaság sem fizetett a fiktív eladás után. Valódi forgalomba nyomott áron került az árukészlet, ami a cégcsoportnak jogtalan előnyt jelentett a tisztességes kereskedőkkel szemben. Az elkövetők így 150 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV.
Az akcióban a pénzügyi nyomozók 35 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat, elektronikus adatokat foglaltak le. Három gyanúsítottat és 11 tanút hallgattak ki. A nyomozók munkáját IT szakemberek segítették, míg a NAV Bevetési Igazgatóság járőrei a helyszín biztosításában és az elkövetők kísérésében vettek részt. Az okozott kár megtérülésére 405 millió forint értékben zárolták az érintett cég vagyonát.
Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást költségvetési csalás miatt.
Kép forrás: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet