Maia Sandu moldovai elnök pénteken kijelentette, hogy a Wagner orosz magánhadsereg államcsínyre készült az országában. A terv szerint szavazókat fizettek volna le és erőszakos fordulatot adtak volna a kormányellenes tüntetéseknek – idézi az államfőt az MTI.
„A helyzet valóban drámai, és meg kell védeni magunkat” – mondta Maia Sandu a Financial Times című brit lapnak adott interjúban, de arra nem tért ki, hogy mikor történt volna a puccs.
Az elnök szerint
pénzt csempésztek be Oroszországból a Románia és Ukrajna között fekvő egykori szovjet köztársaságba, részben futárok, részben dubaji bankszámlákon keresztül.
Az év elején figyelmeztetések hangzottak el egy küszöbönálló puccsról. Márciusban a chisinaui kormány bejelentette, hogy őrizetbe vették a Wagner egyik zsoldosát.
A Wagner sokáig az orosz reguláris hadsereg oldalán harcolt az ukrajnai háborúban. A csoport néhai vezetője azonban élesen bírálta az orosz katonai vezetést és júniusban lázadó menetet indított Moszkva ellen, melyet még aznap leállítottak. Két hónap múlva Jevgenyij Prigozsin gépe tisztázatlan körülmények között lezuhant.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek