A találkozóra néhány nappal az után került sor, hogy az ukrán elnök támogatását fejezte ki a sikkasztási vádak kivizsgálását illetően, amely többek között Zelenszkij egy korábbi üzlettársát is érinti – írja a Bloomberg.
A megbeszélést követően az ukrán elnök öt lehetséges lépést vázolt fel, amelyek közé tartozik a miniszteri kabinet számára kiadott utasítás egy sürgős törvénytervezet kidolgozására a Nemzeti Energia- és Közműszabályozási Bizottság átalakítását illetően.
A bejelentés emellett érintette még az energiaszektorban működő főbb állami vállalatok átszervezésének megkezdését is, beleértve a pénzügyi tevékenységük teljes körű auditálását.
Ezenfelül új vezetőséget kap az Energoatom is, Ukrajna atomerőmű-üzemeltetője, valamint az Ukrhydroenergo is, az ország legnagyobb vízerőmű-termelő vállalata.
A vizsgálat következtében, Zelenszkij utasítására lemondott az igazságügyi és energiaügyi miniszter is. Az elnök indítványozta korábbi üzlettársa, Timur Mindich és egy másik üzletember szankcionálását is, akik érintettek lehettek a rendszerben, amely pénzt sikkasztott az energiaszektorból, valamint az erőművek orosz légicsapások elleni védelmére szánt forrásokat is.
„Kiborult az aranybili” – Orbán Viktor élesen bírálta az ukrán vezetést
Orbán Viktor szerint Ukrajnában egy, Zelenszkij elnökhöz is köthető háborús maffiahálózatot lepleztek le. A miniszterelnök a Facebookon reagált a botrányra, élesen bírálva az EU Ukrajnát támogató politikáját.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat