A Pentagon jelentősen csökkentette az Ukrajnának küldött fegyverek érték, így pedig legalább 3 milliárd dollár szabadul fel a Pentagonban az ukrán csapatok ellátására a következő hónapokra – számolt be róla a The New York Times.
A Biden-kormányzatra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy magyarázatot adjon arra, hogyan szándékozik továbbra is támogatni Ukrajnát anélkül,
hogy a Kongresszustól kérné a költségvetés feltöltését.
A Pentagon és a Külügyminisztérium tegnap közölte, hogy felfedeztek egy könyvelési hibát, ami több forrást tesz elérhetővé Ukrajna tervezett nyári ellentámadása előtt.
A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője – aki neve elhallgatását kérte – azt állítja, hogy a Pentagon már két hónappal ezelőtt észlelte a mulasztást, csak eddig nem jelezték.
Ezeket a pénzeszközöket a közelgő ellentámadáshoz szükséges extra ellátmányokra és fegyverekre lehetett volna fordítani, ahelyett, hogy a költségvetési év hátralévő részére megritkították volna a forrásokat
– ezt már Michael McCaul, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke és Mike D. Rogers, a fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke mondta a lapnak.
Felszólították a kormányt, hogy „pótolja az elvesztegetett időt” azzal, hogy
- nagy hatótávolságú rakétákat
- és kazettás bombákat küld Ukrajnának, aminek eddig egyébként ellenállt az amerikai vezetés.
A Biden-adminisztráció szerint a hiba oka az volt, hogy egyes tételek áránál nem az eladási értéket vették figyelembe, hanem aszerint számították ki, hogy mennyibe kerülne cseréjük teljesen új felszereléssel.
Ez a túlértékelés nem korlátozta az Ukrajnának nyújtott támogatásunkat, és nem befolyásolta a képességek harctérre történő áramoltatásának képességét
– nyilatkozta Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője.
A kongresszus azt sérelmezi a legjobban, hogy a kormánynak 15 hónapnyi háborúba telt, mire egy ilyen alapvető – mégis kulcsfontosságú – számviteli hibát észleletek.
Néhányan úgy válik, hogy a tisztviselők ezzel fenntartották a készleteket egy olyan időszakban, amikor az Ukrajna számára rendelkezésre álló pénzeszköz fogyóban van.
- A republikánus képviselők úgy vélik, hogy Ukrajna a korábbi katonai segélycsomagokból elegendő felszerelést halmozott fel ahhoz, hogy elindíthassa a régóta várt ellentámadást az orosz állások ellen.
- Néhány képviselő a The New York Times-nak arról beszélt, hogy ha Ukrajna mégis hiányt tapasztalna, az európai beszállítók – mint például Németország – képesek lennének azt további katonai adományokkal áthidalni.
Szükségünk van erre a nagy lökésre a nyáron, hogy még néhányszor szájon vágjuk Putyint
– mondta Elissa Slotkin demokrata képviselő, aki korábban a CIA, a külügyminisztérium és a Pentagon tisztviselőjeként a ház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagja volt.
A legtöbb katonai segélyt is az USA adta Ukrajnának, január közepéig több mint 16 ezer milliárd forintot küldött a háború sújtotta térségbe a nagyhatalom.
Őket követi a sorban az Egyesült Királyság, Lengyelország, Németország és Kanada.
A pénz még nem elég az ukrán győzelemhez
Katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Ukrajnának a fegyverek mellett többek között kiképzésre és a hírszerzés fejlesztésére is szüksége van. A szövetségesek által nemrég szállított, több mint 30 milliárd dollár értékű fegyvereket az ország ellentámadásra fogja felhasználni.
Ez szakértők szerint
- közelebb hozhatja a két államot a háború befejezéséhez,
- vagy rámutathat arra, hogy egyik félnek sincs elég tűzereje ahhoz, hogy megragadja az előnyt.
A kijevi csapatok ezt a felszerelést arra fogják felhasználni, hogy megpróbálják lerohanni és visszafoglalni az orosz állások által megszállt területeket.
A kérdés azonban az, hogy erre elég lesz-e a mostani fegyverszállítmány.
A tavalyi ukrajnai harkivi offenzívához hasonló drámai áttörés segíthetne mielőbb véget vetni az orosz inváziónak, amely a kezdetektől
- megzavarta az energia- és gabonapiacokat,
- és világszerte gazdasági válságot és az életszínvonal romlását okozza.
A sikerhez Ukrajnának egy összetett fegyveres műveletet kell végrehajtania, a gyalogság, a páncélosok, a harci mérnökök és a légvédelem összehangolásával maximalizálni kell a több mint 200 harckocsi, 300 gyalogsági jármű és más fegyverek erejét, amelyeket Ukrajna december óta kapott a szövetségeseitől.
Katonai elemzők szerint Ukrajna számára a következő lépést nemcsak a felszerelés befolyásolja, a kiképzés és a hírszerzés is fontos, valamint az is kérdés, hogy képesek lesznek-e megtörni az oroszok fölényes légierejét.
Biztos vagyok benne, hogy sikerrel járnak majd a területük nagyobb részének visszaszerzésében
– ezt már Antony Blinken amerikai külügyminiszter mondta a Bloombergnek a jelenlegi háborús helyzetet értékelve.
Nincs elég lőszer Ukrajnában
Ukrajnában gyorsabban fogynak a tüzérségi lövedékek, mint ahogy a gyártók legyártják azokat. Brüsszel egy olyan terven dolgozik, amely a termelés növelését szolgálja nagy összegű elővásárlások garantálásával. → Saját zsebből is fizetnek fegyvereket az ukránok
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
