Budapest, Ercsi, Esztergom, Érd és Csongrád után Debrecen is csatlakozik a nemzeti tarifaközösséghez. Ennek értelében 2025. december 24-től a helyi DKV-bérletek és a vármegye-, valamint országbérletek kölcsönösen használhatók a városon belüli MÁV- és VOLÁN-járatokon, illetve a debreceni helyi közlekedésben.
A MÁV közlése szerint a cívisvárosban a továbbiakban elfogadják a DKV-bérleteket a helyközi MÁV-vonatokon, buszokon a város közigazgatási határán belül, emellett pedig a debreceni helyi járatokon is elfogadják a Hajdú-Bihar vármegyebérletet, valamint az országbérletet, melyet a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) is értékesít.
A társaság azt írja, a konstrukció a debreceni és Hajdú-Bihar megyei családoknak havonta akár több tízezer forint megtakarítást hozhat.
Hangsúlyozzák, hogy a DKV által árult helyi- és vármegyebérletek papíron és elektronikusan is megvásárolhatóak lesznek, ezeket a vonatok és a buszok készülékei is be tudják olvasni. Ugyanakkor 2026. január 31-ig türelmi idő van érvényben, ha technikai hiba vagy térerőhiány miatt az elektronikus bérlet nem lenne ellenőrizhető.
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Hajmeresztő felvételt rögzítettek Kismaroson, a MÁV elárulta, mi áll a háttérben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték