Az indiai bűnüldöző szervek terrortámadásként vizsgálják a hétfői pokolgépes merényletet, ami Újdelhiben történt. Az indiai fővárosban az UNESCO-védelem alá helyezett világörökségi helyszínnek számító Vörös Erőd közelében hétfőn felrobbant egy autó. A kezdeti jelentések szerint nyolc ember azonnal meghalt, további tizenegyen pedig különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. Az NDTV helyi hírtelevízió később huszonnégy sérültről számolt be, akik közül tizenhárman meghaltak.
A rendőrség feltételezi, hogy nagy mennyiségű ammónium-nitrátot használtak fel a terrortámadásban. Ammónium-nitrátot széles körben használnak műtrágyákban, de bombák készítésére is alkalmas.
A robbantáshoz használt autó Mohammad Umar kasmíri lakosé volt, egy orvosé, aki a közel két hete vásárolt járműben ült a robbanás pillanatában. A rendőrség egyelőre annyit derített ki, hogy Mohammad Umar egy „fehérgalléros" terrorszervezet tagja volt. A szervezet két másik tagját az elmúlt napokba tartóztatták le. Az egyikük által bérelt két házban több mint ezer kilogramm robbanóanyagot, fegyvereket és lőszereket foglaltak le.
A robbanást követően fokozott készültséget rendeltek el Újdelhiben, és számos indiai körzetbe, így Uttar Prades, Bihar, Kerala államokban és Mumbaiban. Fokozott járőrözést rendeltek el a pakisztáni és bangladesi határokon, és szigorították a biztonsági ellenőrzéseket a nagyobb városok repülőterein és vasútállomásain.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson