Az áradások az ország területének kétharmadát érintik. "Szerencsére az elmúlt éjszaka már könnyebb volt, mint az előző" – jelentette ki Golob arra utalva, hogy az esők intenzitása csökkent. A legtöbb folyó vízszintje stabilizálódott szombatra, de továbbra is áradnak.
Már péntek este jelentette a helyi média, hogy három ember meghalt a heves viharokban és áradásokban: két holland hegymászó, feltehetően villámcsapásban a Kranj környéki hegyekben, és egy nő Kamnik városban az árvíz miatt.
Új médiajelentés szerint Ljubljanában is holtan találtak egy férfit a Száva partján. A rendőrség mindegyik esetet megerősítette.
A kormányfő szerint az út- és az energiahálózat különösen nagy károkat szenvedett el, de többszáz lakóház és egyéb épület is.
Többezer ember kellett kimenekíteni otthonából, sokakat helikopterrel vagy csónakkal mentettek tűzoltók vagy katonák. A hadseregnek sikerült eljutnia olyan településekre, amelyek egy ideig el voltak vágva a külvilágtól. Fényképeken látszik, hogy teljes falvakat, kempingeket öntött el a víz, sárba ragadtak gépjárművek.
Szombaton még mindig jelentős számú fontos közút maradt lezárva Északon, Nyugaton, Északkeleten és az ország középső részén is.
Az A1-es autópálya Maribor és Ljubljana közötti szakaszát is le kellett zárni pénteken, ezt most már újra megnyitották, és az ország autópályáinak legnagyobb része szintén járható. A vasúti közlekedésben még van némi fennakadás, de csak kevés helyen.
Több tucatnyi híd összeomlott. A hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy ha lehet, ne hagyják el otthonukat.
Katasztrófa Szlovéniában: sok magyar rekedt az utakon
Katasztrofális állapotok uralkodnak a szomszédos Szlovéniában miután a heves esőzések falvakat, városokat öntöttek el, a kiáradt folyók pedig hidakat, utakat sodortak el. Olvasóink beszámolói szerint sok száz vagy akár több ezer magyar is az autópályákon rekedt éjszakára miután lezárták a Magyarországra vezető utakat péntek este. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak