Körülbelül 57 ezer migráns lépett szabályozatlan körülmények között a tavalyi évben Spanyolország területére, ami a 2022-es számnak közel a duplája – írja a Reuters.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint az óévben 56852 illegális bevándorló lépett az ország területére, 82 százalékkal többen mint 2022-ben, megközelítve a 2018-as rekordot – amikor 64 ezer főt regisztráltak. A növekedésért elsősorban a Nyugat-Afrikából a Kanári-szigetekre érkezők számának a rekordszintre emelkedése a felelős: ide 39 910-en – a tavalyinál 154 százalékkal többen – érkeztek.

Az illegális bevándorlók elszállásolására a kormány katonai laktanyákban és egykori szállodákban szükségszállásokat hozott létre.

Pedro Sánchez kormánya a bevándorlási áradat mérsékléséért szorosabbra fűzte a kapcsolatát a fő kibocsátó országokkal, mint például Szenegál és Mauritánia.

Várhatóan 2024-ben is komoly gondot jelent majd az illegális migráció: az újév első napján 287 személy érkezett csónakokban spanyol területre. Elma Saiz bevándorlási miniszter a reményét fejezte ki, hogy az unió decemberben megkötött migrációs paktuma – ami egyenlőbben osztja el bevándorlók befogadási költségeit és korlátozná a beutazók számát – segít a probléma kezelésében és megkönnyíti a 2023-ban az afrikai migráció egyik fő célpontjává váló Spanyolország helyzetét.

Váratlan fordulat a szlovák határon

Döntött a szlovák kormány: január 22-ig marad a határellenőrzés a magyar határon.
Bővebben--->