A héten szinte a teljes fősodormédia attól volt hangos, hogy a Trump-adminisztráció tagjai, köztük J. D. Vance alelnök és Pete Hegseth védelmi miniszter, minden bizonnyal teljesen alkotmányellenesen, egy Signalon folytatott csoportos beszélgetésben beszélték meg a jemeni húszik elleni támadás részleteit.
A dolog ott bukott meg, hogy a beszélgetéshez véletlenül hozzáadták Jeffrey Goldberg újságírót, a The Atlantic főszerkesztőjét is, így ő is hozzáférhetett ezekhez a rendkívül érzékeny üzenetekhez, amelyeket később nyilvánosságra is hozott. Ezt a hibát pedig könnyen ki lehetett volna küszöbölni, hogyha betartják a kormányzati biztonsági protokollt.
Mindenesetre a Signal mindenképpen jól jött ki a történetből, mivel a The Atlantic cikkének hétfői megjelenése utána az Appfigures alkalmazásinformációs cég jelentése szerint a Signal letöltései világszerte 28 százalékkal haladták meg az elmúlt 30 nap napi átlagát az iOS és a Google Play rendszerében. Az Egyesült Államokban a letöltések 45 százalékkal, Jemenben 42 százalékkal nőttek hétfőn – írja a Techcrunch.
A botrány előtt a Signal az 50. helyen állt a közösségi médiaalkalmazások között Jemenben, azonban hétfőn a 9. helyre küzdötte fel magát.
A lázadók helyett saját vadászgépét szedte le az Egyesült Államok
Szombaton az amerikai hadsereg több húszi drónt és egy cirkálórakétát lőtt le a Vörös-tenger felett, azonban véletlenül az egyik F/A-18 Hornet típusú vadászgépüket is tűz alá vették. Mindkét pilótának sikerült megmenekülnie, egyikük könnyebben megsérült.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor