Moszkva tervei szerint az orosz és ukrán memorandumtervezeteket is megvitatják majd a második tárgyalási fordulóban Isztambulban – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Szergej Lavrov külügyminiszter a héten jelentette be , hogy az orosz delegáció tagjai június 2-án, hétfőn találkozhatnak a kijevi rezsim képviselőivel. A tárcavezető közölte, hogy a tárgyalásokon Moszkva bemutatja a jövőbeli békeszerződésről szóló memorandumot, amely tartalmazza a konfliktus kiváltó okainak leküzdéséhez szükséges összes szempontot. A találkozóval kapcsolatos egyéb nyilatkozatok alapján
- viszont nem fogják nyilvánosságra hozni az ukrán rendezésről szóló orosz memorandumtervezet részleteit,
- és egyeztetni fogják az ideiglenes fegyverszünet feltételeinek a listáját, ami a Fekete-tenger biztonságával kapcsolatos kérdéseket is tartalmazza majd.
Putyin elviekben támogatja Zelenszkijjel és Trumppal való közvetlen tárgyalást, de a Kreml álláspontja szerint ezt alaposan elő kell készíteni: a csúcstalálkozó létrejöttéhez a Moszkva és Kijev közötti megbeszéléseken is eredményeket kéne hoznia – írja az orosz állami hírügynökség.
Az Oroszországi Föderáció álláspontja alapján az európai biztonság jövőjét az európaiakkal kell megvitatni, viszont Isztambulban az orosz és ukrán viszonyokat fogják átbeszélni.
Marija Zaharova, a külügyminisztérium hivatalos képviselője közölte, hogy az orosz delegáció összetétele megegyezik az előző fordulóéval: Vlagyimir Medinszkij elnöki tanácsadó, Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes, Igor Kosztjukov, a Főparancsnokság felderítő Igazgatóságának vezetője és Aleksandr Fomin védelmi miniszterhelyettes tárgyal majd az ukrán küldöttség tagjaival.
Sokkoló Trump-lépésre figyelmeztetnek: az USA elengedheti Európa kezét
Már a legrosszabb forgatókönyvre készülnek a külpolitikai szakértők tőlünk nyugatabbra, akik szerint Amerika elnökének friss reakciói abba az irányba mutatnak, hogy – mivel Putyin nem hajlik a kompromisszumra – Trump az arcvesztés elkerülése érdekében kihátrál ukrajnai békeküldetéséből. Európa sokkban van, minden szem Németországra szegeződik. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából