A Kreml szerint kevés olyan szolgálat van, amely képes lehetett az Északi Áramlat elleni merényletre.
Dmitrij Peszkov az Austin Powers kémparódiára utalva reagált az amerikai és a német sajtóban megjelent értesülésekre, amelyek szerint egy titokzatos ukránbarát oligarcha állhatott a csővezetékek elleni merényletek mögött. Az orosz elnöki szóvivőhöz hasonlóan az ukrán védelmi miniszter is tagadta, hogy Ukrajnának bármi köze lett volna a merénylethez.
Ami pedig az állítólagos ukránbarát Dr. Genyát illeti, aki mindezt megszervezte: ez nehezen hihető, ez egy nagyon bonyolult feladat volt, amelyet csak egy jól kiképzett különleges állami szolgálat tudott volna végrehajtani, amilyenből a világon nem sok van
– mondta Dmitrij Peszkov.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző országokban szinkronban jelentek meg a médiajelentések arról, hogy ki állhatott a támadás mögött.
„Láthatjuk, hogy az angolszászok, akikről kezdettől fogva beszélünk, nagy hűhót keltenek. Nyilvánvalóan sok minden kínos nekik a németekkel szemben ezzel a terrortámadással kapcsoltban”.
Keresik a „terrortámadások elkövetőit”
Gyors és átlátható nyomozást követelve hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény kitervelőit és elkövetőit azonosítani kell, „mert ez túl veszélyes precedens a kritikus nemzetközi energetikai infrastruktúra elleni terrortámadások elkövetése tekintetében”.
Mint mondta, nem szabad hagyni, hogy másodlagos verziókra és hipotézisre tereljék a figyelmet.
Emlékeztetett rá, hogy a köztudatba közvetlenül a robbantások után azt az „abszurd híresztelést” vetették be, hogy a merénylet mögött a gázvezeték-projekt főrészvényese, Oroszország állhatott. A narratíva feladását Peszkov annak jeleként értelmezte, hogy Nyugaton „maradtak még csírái a józanésznek”.
Gázos ügy: elismerésnek vennék, de állítólag nem az ukránok robbantottak
Az ukrán védelmi miniszter tagadta, hogy ukrán hivatalos szervek részt vettek volna az Északi Áramlat gázvezetékek ellen tavaly ősszel a Balti-tengeren elkövetett robbantásos szabotázsakcióban. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye