A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken. Az olasz politikus közösségi oldalain közölt bejelentés szerint a megmozdulás a szabadság és demokrácia jelentőségét kívánja hangsúlyozni, valamint a terrorizmus, az antiszemitizmus és a fanatikus iszlám elleni küzdelem fontosságát.
Nem képezhetik vita tárgyát azok a vívmányok és alapvető jogok, amelyek a Nyugat értékeinek számítanak
– írta Matteo Salvini. Hangoztatta, a jelenlegi súlyos nemzetközi politikai helyzetben Olaszországnak kötelessége hangsúlyozni, hogy a demokratikus és szabad államokhoz tartozik.
A Liga vezetője kifejtette, a demonstráció békés lesz, és mindenki előtt nyitott.
A demonstrációval kapcsolatos interjúban Matteo Salvini azt mondta, a Liga és támogatói nem nézhetik tétlenül, hogy fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak, melyeknek résztvevői összecsapnak a rendőrökkel, miközben múzeumokat, templomokat, zsinagógákat kell lezárni, mivel támadások célpontjaivá váltak.
A november 4-i megmozdulás nem valaki ellen szól, hanem az általunk megszerzett szabadság és biztonság védelmében
–mondta a Liga vezetője.
Matteo Salvini kedden utalt először a megmozdulás lehetőségére, azt követően, hogy Milánóban két egyiptomi férfit terrorizmus vádjával őrizetbe vettek. Azzal egy időben kiderült, hogy a Brüsszelben két svéd férfit megölő tunéziai terrorista Lampedusa szigetén lépett be illegális migránsként Európába.
A meghirdetett utcai megmozdulást a szövetséges Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) párt politikusai fenntartással fogadták. Guido Crosetto védelmi miniszter nemzetbiztonsági veszélyre figyelmeztette Salvinit, aki azonban a mostani bejelentéssel megerősítette, hogy a Liga megtartja a demonstrációt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat