Az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából létfontosságú Izrael és Ukrajna sikere, nem hagyhatjuk, hogy a Hamász és Putyin győzzön – mondta Joe Biden csütörtöki beszédében a Fehér Házban.

Az elnök konkrét számot ugyan nem mondott, de sajtóhírek szerint az ország 100 milliárd dollárral támogatná Izraelt és Ukrajnát. Biden úgy fogalmazott, a pénzügyi csomag példátlan elkötelezettséget jelentene a két ország biztonsága mellett.

A Hamász és Putyin különböző fenyegetéseket képviselnek, de az közös bennük, hogy mindketten meg akarják semmisíteni a szomszédos demokráciát

– idézte a BBC.

Ha nem fékezik meg Putyint, az amerikai elnök szerint az oroszok nem fognak megállni Ukrajnában. Az izraeli konfliktusban pedig benne van a kockázat szerinte, hogy átterjedhet a világ többi részére, különösen a Közel-Keleten.

Izraelben biztosítanunk kell, hogy rendelkezzenek azzal az erővel, amivel meg tudja védeni a népét.

Közben a The Guardian arról számolt be, hogy az izraeli katonák készenlétben állnak a Gázai övezet határánál. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője azonban nem árulta el, hogy mikor kezdődhet az offenzíva. Úgy fogalmazott, hogy az csak az egyik lehetőség a rendelkezésükre álló eszközök közül.

Joe Biden már korábban is támogatásáról biztosította Izraelt

Washington százmillió dolláros humanitárius segélyt utal át a Gázai övezetnek és a Palesztin Hatóságnak. Az Egyesült Államok számára a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadítása a legfontosabb kérdés. Bővebben >>>