Legalább három, Ukrajnából indított drónt lőtt le kedden kora reggel az orosz légvédelem a védelmi minisztérium közlése szerint. A drónok Moszkvát vették célba. Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere Telegram-csatornáján azt mondta, hogy a drónok a város külterületén okoztak károkat, a Kremltől mintegy 65 kilométerre fekvő Istra kerületben megrongáltak egy fogyasztói szolgáltató létesítményt.
További károkról nem tudni, ahogy áldozatokról sem – jegyzi meg a Reuters információ alapján a The Guardian. A lap nem tudta függetlenül ellenőrizni a jelentéseket.
Moszkva polgármestere elmondta, hogy a Tveri régióban dróntörmelék zuhant le. A RIA Novosztyi állami hírügynökség szerint a drón Zavidovoban érhetett földet, ahol az orosz elnök rezidenciája is található.
A moszkvai repülőterek keddre virradóra – biztonsági megfontolásból – késéssel fogadtak és indítottak közel 50 járatot, további hatot pedig töröltek. A Roszaviacija légügyi hatóság szerint reggelre állt helyre a légiforgalom a főváros környékén.
A donyecki hatóságok arról számoltak be, hogy hat sorozatvető-rakétát és 12 NATO-szabványú tüzérségi lövedéket lőttek ki Moszkva városára az éjszaka során.
Moszkva külföldi ügynöknek nyilvánította a Nobel-békedíjas újságírót
Dmitrij Muratov, Oroszország egyik legismertebb újságírója felkerült az ország „külföldi ügynökök” listájára, kevesebb mint két évvel azután, hogy a Kreml dicsérte a tudósításait, amelyekért Nobel-békedíjat kapott.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az