Lengyelország szombaton befejezte a szárazföldi kutatást, miután nem találta meg annak a feltételezett orosz rakétának a darabjait, amely előző nap reggel sértette meg az ország légterét – közölte a lengyel hadsereg.
A területvédelmi erők mintegy ötszáz katonája vett részt a kutatásban a délkelet-lengyelországi Zamosc város környékén
– közölte a műveleti parancsnokság az X-en.
Pénteken a lengyel külügyminisztériumba kérették az orosz ügyvivőt, magyarázatot kérve a légtérsértésre.
Az ügyvivő, Andrej Ordas szombaton kijelentette, hogy Oroszország addig nem ad magyarázatot a lengyel légtérbe rövid időre belépő azonosítatlan tárgyra, amíg nem kap arra nézve bizonyítékot, hogy az orosz rakéta volt. Az ügyvivő a RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a lengyel követelések "megalapozatlanok".
Délután három órakor a kijelölt terület átfésülése befejeződött. A kutatás eredménye negatív volt
– írta a lengyel hadsereg hadműveleti parancsoksága az X közösségi médiában.
„A katonai műveleteket befejeztük, és nem tervezünk további szárazföldi ellenőrzést".
Lengyel katonai vezetők pénteken közölték, hogy az ukrán határ irányából aznap reggel azonosítatlan repülő tárgy lépett be az ország légterébe, és három perccel később elhagyta azt.
Az ukrán hatóságok arról számoltak be, hogy pénteken kora reggel számos városukat érte intenzív légitámadás.
„Az ukrán fél és a szövetségesek előzetesen megerősítették a radarjaik adatait, hogy a tárgy elhagyta Lengyelország területét" – közölte szombaton a Reuters brit hírügynökséggel a műveleti parancsnokság egyik szóvivője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
