Hszi Csin-ping a dél-afrikai BRICS-fórumon tartott volna beszédet, de ehelyett a kereskedelmi minisztere olvasta fel a beszédét. A kínai elnök hétfő este érkezett Johannesburgba a üzleti csúcstalálkozóra, ami mindössze a második nemzetközi útja volt idén, miután márciusban Moszkvába látogatott – számont be róla a The Guardian.
A csúcstalálkozó menetrendje szerint kedden mondott volna beszédet Kína első embere más vezetőkkel együtt, ehelyett azonban védelmi minisztere, Vang Ventao olvasott fel. Hszi Csin-ping később részt vett a csúcstalálkozó vacsoráján, de a beszéd elmaradását semmivel nem indokolták. Úgy tűnt, hogy az utolsó pillanatban született döntésről van szó, mivel az állami médiumok úgy jelentek meg, mintha a beszédet ő maga mondta volna el.
Egyes Kína-szakértők azt találgatták, hogy valami nem stimmelhet, vagy Hszi lebetegedett, de magyarázatot egyelőre ők sem nem adtak. Bill Bishop, a Sinocism, a kínai ügyekkel foglalkozó népszerű hírlevél szerzője megjegyezte, hogy ebben a hónapban már hosszú időszak telt el Hszi nyilvános szereplése nélkül, ami „egy kicsit furcsának” tűnik.
Ez az utolsó pillanatban hozott döntés, hogy kihagyja az üzleti fórumot, még furcsábbnak tűnik. Így a Kínai Népköztársaság rendszeréből származó hasznos információk hiányában a pletykák szárnyalni fognak
– tette hozzá Bill Bishop.
Bújócskázó kínai vezetők
A China Global South Project megjegyezte, hogy ez volt a második megmagyarázhatatlan hiányzás egy kínai tisztviselő részéről, miután Csin Gang volt külügyminiszter – akit hónapok óta nem láttak a nyilvánosság előtt – szintén kihagyta a múlt havi külügyminiszteri BRICS-találkozót.
Azt mondani, hogy Hszi távolmaradása rendkívüli, még enyhe kifejezés, mivel a kínai vezetők soha nem hagyják ki az ehhez hasonló, jól megkoreografált eseményeket
– írja az újság.
A Vang által elmondott beszéd szolid, burkolt támadásokat intézett az Egyesült Államok ellen, és egy meg nem nevezett országot úgy jellemzett, mint amely „megszállottan törekszik a hegemónia fenntartására, és mindent megtett azért, hogy megbénítsa a feltörekvő piacokat és a fejlődő országokat”.
A BRICS-országok súlya
A BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – a világ népességének mintegy 40 százalékát és a globális GDP negyedét képviselik. Vlagyimir Putyin kivételével valamennyi tagország vezetője személyesen vett részt, mivel ellene jelenleg a nemzetközi büntetőbíróság által háborús bűnök miatt kiadott elfogatóparancs van érvényben.
A csúcstalálkozón több tucatnyi más ország képviselői is részt vettek, mivel a fő tagok a tagság bővítését fontolgatják.
Egyes tagok, mint például Kína, a BRICS-et a G7-hez vagy a G20-hoz hasonló nyugati blokkok ellensúlyaként kívánják felépíteni, bár a csoporton belül is vannak megosztottságok. Kedden Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília elnöke azt mondta, hogy a csoportnak nem célja, hogy a nyugati intézményekkel versenyezzen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője