Brüsszel úgy kezdte az új évet, hogy az Európai Parlament korábbi alelnöke, a görög szocialista Eva Kaili börtönbe került. Egy belga bíró megtagadta az óvadék letételét, miután korrupció, bűnszervezetben való tagság és pénzmosás vádjával vádolták meg a görög szocialista politikusasszonyt. A belga büntetőeljárás a nő élettársa, Francesco Giorgi és egy parlamenti munkatárs, Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő ellen is folyik.
Belga és olasz források szerint a vádakat az érintettek tagadják, kivéve Francesco Giorgi, aki viszont másokra is terhelő beismerő vallomást tett. Pier Antonio Panzeri is beleegyezett, hogy enyhébb büntetésért cserébe teljesen átfogó vallomást tesz.
Szókimondó ördög ügyvédje
Salah Abdeslam, a 2015-ös párizsi terrortámadások kulcsfigurájának korábbi ügyvédje veszi át Eva Kaili görög európai parlamenti képviselő védelmét az Európai Parlamentben elkövetett korrupciós vizsgálatban. Sven Mary, Belgium egyik kiemelkedő büntetőjogi védőügyvédje hétfőn a Politiconak elmondta, ő veszi át André Risopoulos helyét.
A férfi ismert ügyvéd Belgiumban, egyrészt a magasrangú ügyfelei miatt, másrészt nyilvános szereplései miatt egy ügyvédekről szóló műsorban. Már korábban is „az ördög ügyvédje” néven ismerték olyan korábbi ügyfelei miatt, mint Fouad Belkacem, aki fiatal férfiakat toborzott az Iszlám Állam számára. Mary másfajta ügyeket is elvállalt, védte Sanda Dia családját, aki a KU Leuven egyetem egyik exkluzív klubja által végrehajtott brutális beavatási rituálé következtében halt meg. Sven Mary szókimondó figuraként ismert, kihangsúlyozta, hogy ő „nem olyan ügyvéd, aki csak az áldozatokat akarja védeni”.
(Szarvas Anikó)
The former lawyer to Salah Abdeslam — the key figure in the 2015 Paris terrorist attacks — is taking over the defense of Greek MEP Eva Kaili in the probe looking into alleged corruption in the European Parliament.https://t.co/kNPAMx1SeG
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) February 13, 2023
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég