Az amerikai elnök költségvetési javaslata hosszú távú célként tartalmazza, hogy 10 év alatt 3 ezer milliárd dollárral csökkentsék az államháztartás hiányát, emellett megemelné azok adóterheit, akik évi 400 ezer dollárnál (mintegy 145 millió forint) többet keresnek.
A javasolt költségvetés kiadási oldala 6883 milliárd dollárral (körülbelül 2500 milliárd forint) számol az októberben kezdődő pénzügyi évben a 2022-es 6200 milliárdos kiadásokat követően. Az elnöki javaslatban 5040 milliárd dolláros bevételi előirányzat és 1843 milliárd dolláros deficit szerepel.
A dolgozó emberek, mint Önök, túl hosszú ideje megszakadnak, míg a gazdaság az út szélén hagyja őket, míg a csúcson lévők mindent megúsznak
– mondta többnyire munkásokból álló hallgatóságának az amerikai elnök.
Adósságválság és infláció
A javaslat heves ellenállásba ütközött a Republikánus Párt részéről, amelynek a tavaly novemberi félidős választásokon sikerült többséget szereznie a képviselőházban. Kevin McCarthy házelnök felelőtlennek nevezte Biden javaslatát, amely szerinte szélsőbaloldali kiadásokat tartalmaz, amelyek a jelenlegi inflációt és adósságválságot is okozták.
Szeretném világossá tenni, hogy készen állok bármikor találkozni a házelnökkel, akár holnap, ha nála van az ő javaslatuk. Tegyük le az asztalra, nézzük, ők mit akarnak csinálni, én mit szeretnék, és lássuk meg, miben tudunk megállapodni
– fogalmazott Joe Biden.
Eltörölné Donald Trump adócsökkentéseit
Az elnök a kiadások növelését és a deficit csökkentését a milliárdosokra kivetendő 25 százalékos minimumadó bevezetésével és a tőkejövedelmek 20 százalékos adójának megduplázásával finanszírozná.
Emellett felszámolna olyan adócsökkentéseket, amelyeket még Donald Trump előző elnök vezetett be. Négyszeresére emelné például a jelenleg 1 százalékos terhet, amely a részvény-visszavásárlásokat sújtja.
- A javaslat értelmében a következő 10 év mindegyikében ezermilliárd dollár fölött lenne a költségvetési hiány, az államadósság pedig 2033-ra a bruttó hazai termék 110 százalékét is megközelítené.
- A következő pénzügyi évre a szövetségi kormány 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 4,6 százalékos munkanélküliséggel és 2,4 százalékos inflációval számol.
- Joe Biden javaslata minden korábbinál nagyobb összeget, 886 milliárd dollárt (321,5 ezermilliárd forint) irányoz elő védelmi kiadásokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Lehet-e végre magyar a pápa?
