„A mintegy 1,2 tonna lefoglalt kokain piaci értéke 30 millió dollárra becsülhető” – olvasható az államfő tweetjében, amelyben azt is megjegyezte: soha nem volt még példa arra Salvador történelmében, hogy a hatóságok a partvonaltól majd ezer kilométeres távolságban foglaljanak le ennyi kábítószert.
A fogás jelentőségét mutatja, hogy előtte egész hónapban mintegy 145 kiló kokaint foglaltak le a tengeren, aminek a becsült utcai értéke meghaladta a 3 millió dollárt.
A Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Testület (JIFA) 2020. évi jelentése szerint a kábítószer-kereskedő bandák közötti versengés jelentősen hozzájárul az erőszakos bűncselekmények számának emelkedéséhez a közép-amerikai és karib-tengeri térségben. A JIFE azt is megállapította, hogy a helyi bandák és nemzetközi bűnözői csoportok továbbra tranzitzónaként és átrakodási útvonalként használják ki a régiót a Közép-Amerikába és Európába irányuló drogszállítmányozásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani