Petteri Orpo és az általa vezetett Nemzeti Koalíció kaphatja meg a lehetőséget kormányalakításra, miután ez a politikai erő kapta a legtöbb voksot a vasárnapi parlamenti választáson – írja a Bloomberg.
A nemzetközi berkekben közkedvelt, otthon azonban megosztó figurának minősülő aktuális miniszterelnök, a fesztiválozó és bulikon tomboló Sanna Marin már vasárnap beismerte vereségét.
Az első három helyen végzett párt támogatottsága a várakozásoknak megfelelően alakult. A 200 parlamenti ülésből
- a Nemzeti Koalíció, az élén Petteri Orpóval 48-at,
- a Riikka Purra vezette Finnek Pártja 46-ot,
- a szociáldemokraták pedig Sanna Marin irányításával 43-at.
Petteri Orpo kormányfőként az eddigieknél sokkal konzervatívabb irányba terelheti a gazdaságot és az állami költekezést.
Ő is, de gyakorlatilag az egész ellenzék és a Napi.hu-nak nyilatkozó finn közgazdász is azt tartotta a Sanna Marin vezette ötpárti koalíció legnagyobb hibájának, hogy az irányításuk alatt megugrott az államadósság. A kormány alakulásakor, 2019-ben még a GDP 65 százalékát tette ki, 2022 harmadik negyedévére pedig 71 százalékra emelkedett ez az arány.
Sanna Marin még a kampányidőszakban is ragaszkodott ahhoz, hogy újabb megválasztása esetén sem szeretné különösebb mértékben visszafogni az állami kiadásokat. Hangsúlyozta, a gazdasági növekedésbe kell invesztálni, a növekedés alapjainak biztosításához pedig költeni kell az oktatásra és az egészségügyre is.
A befektetők ennek megfelelően nyugodtan fogadták a választási eredményt: a finn tőzsdeindex, az OMX Helsinki 25 0,1 százalékot emelkedett. Kiugró növekedés vélhetően azért nem volt cikkünk megjelenéséig, mert számítani lehetett arra, hogy a szociáldemokraták nem tudnak majd kormányt alakítani.
A koalíciós tárgyalások a Bloomberg szerint április 12-én startolhatnak, és hetekig, de akár hónapokig is elhúzódhatnak. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Petteri Orpo a szélsőjobboldali Finnek Pártjával lép szövetségre, kiegészülve egy-két kisebb párttal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat