Ugyan az adatok egyáltalán nem azt mutatják, hogy drámai lenne az osztrákok bizalmatlansága az EU felé, mégis, ahogy azt már korábban megírtuk, nem elhanyagolható az, amilyen mértékben nőtt az euroszkeptikusok aránya, ugyanis minden ötödik osztrák szakítana Brüsszellel.
Szent-Iványi István külpolitikai szakértő és korábbi nagykövet azt nyilatkozta az Indexnek, hogy az őszi ausztriai választások előtt az Uniót kritizáló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a legerősebb párt, a támogatottsága 30 százalék körül van. Márciusban még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is közös sajtótájékoztatót tartott a párt európai ügyekért és sportért felelős szóvivőjével, Petra Stegerrel, ahol azt mondta, hogy a magyar kormány és az osztrák jobboldal együtt küzdenek a valódi európai demokráciáért, valamint, hogy ne bélyegezzék meg „a fősodortól eltérő véleményűeket”, és azokat, akik a nemzeti érdekeik mellett kiállnak.
Kapcsolódó
A szakértő szerint ebből is és számos egyéb tényezőből is érződik, hogy nagyon hasonló az osztrák jobboldal és a magyar kormány narratívája, legyen szó az orosz szankciók kérdéséről vagy a migrációról.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint figyelemreméltó továbbá Ausztria nettó befizetői státusza is. Mint a lapnak nyilatkozta, az unióellenes hnagulat mögött teljes egészében ez állhat. Megemlítette, hogy az Osztrák Szabadságpárt és Identitás és Demokrácia frakcióhoz tartozva azt jelölt meg célul, hogy kiváljanak az Európai Unióból. Ugyanakkor az Európai Konzervatívok és Reformisták azt szeretnék, hogy az európai közösség átalakulna. Ehhez a frakcióhoz szeretne a Fidesz is csatlakozni.
A Nézőpont szakértője szerint ahogy a Brexit esetében, úgy itt is azzal érvelnek főként a kilépéspártiak, hogy jobb dolgokra is lehetne fordítani az uniós tagságra szánt forrásokat, ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy épp abból virágzik az osztrák gazdaság, hogy a vállalataik komoly jövedelmet termelnek Közép-Európában, melyek sorbán állnak az uniós forrásokért.
Elfogytak a magyarok, vendégmunkások árasztották el az agráriumot
Az állattenyésztéssel foglalkozó magyar cégek nagy része mongol és filippínó munkásokat kénytelen alkalmazni az Ausztriába távozó magyar dolgozók helyett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok