Kedden érkezett jelentés a görög erdőtüzek első halálos áldozatairól – írja a Reuters. Mindegyik haláleset Evia szigetén történt.
Kapcsolódó
Két tűzoltópilóta oltás közben lezuhant egy Canadair CL-215 típusú repülőgéppel Athén északi részénél. 34 és 27 évesek voltak. A balesetről felvétel is készült, melyen az látható, hogy a gép oltás közben a domboldalba csapódik és kigyullad.
A harmadik ismert áldozat egy 41 éves állattenyésztő, akit vasárnap óta eltűntnek nyilvánítottak.
A Rodoszon, Korfun és Evián tomboló erdőtüzeket több száz tűzoltó próbálja megfékezni, Törökországból, Egyiptomból és Szlovákiából is érkezett mentőegység.
Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy nehéz napok jönnek. Hozzátette, nincs semmilyen varázslat, amivel védekezni tudnának a klímaváltozással szemben, utalva arra, hogy annak egyik gócpontjává a Földközi-tenger vált.
Görögország egyes részein szerdán 44 Celsius-fokot mértek. Az előrejelzések szerint csütörtökön várható ,,lehűlés", a szezonban megszokott 35 fokig csökkenhet a hőmérséklet.
Habár több turistaközpontot is evakuálni kellett a tomboló lángok miatt – és még mindig többen nem jutottak haza – a WizzAir úgy döntött, hogy nem függeszti fel járatait Görögország felé.
Az idei nyár már alaposan megmutatja a klímaváltozás igazi lényegét
Az elmúlt hetek rekkenő hősége és az erdőtüzek Európa térségében gyakorlatilag nem alakulhattak volna ki az ember okozta klímaváltozás nélkül - írja keddi jelentésében a World Weather Attribution (WWA). Bővebben--->Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről