A híres dél-koreai főiskolai felvételi teszt, amelyet Suneung néven ismernek, lényegében egy nyolcórás, több tantárgyból álló dolgozatsorozat. A Suneung a világ egyik legnehezebb vizsgája, ahol óriási a tét, mert nemcsak az egyetemi elhelyezkedést és így a munkahelyet határozza meg, hanem még a jövőbeli kapcsolatokat is. Az éves felvételi miatt aznap lezárják az ország légterét és elhalasztják a tőzsde nyitását, hogy a diákok minél jobban koncentrálhassanak.
Dél-koreai hallgatók egy csoportja most bepereli a kormányt, mert főiskolai felvételi vizsgájuk 90 másodperccel korábban ért véget a tervezettnél. Egyenként 20 millió wont (15 400 dollárt) kérnek, ami egy év tanulási költsége a vizsga megismétléséhez – írta meg a BBC.
A kedden legalább 39 diák által benyújtott kereset azt állítja, hogy a csengő korábban megszólalt a fővárosban, Szöulban. Néhány diák azonnal tiltakozott, ám a felügyelők állítólag mégis elvették a papírjaikat.
A tanárok a következő foglalkozás kezdete előtt felismerték a hibát.
Az ebédszünetben visszaadták a másfél percet, de csak a papírokon üresen maradt oszlopokat tölthették ki a tanulók, a meglévő válaszokat nem változtathatták meg. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint a diákok azt mondták, annyira fel voltak háborodva, hogy nem tudtak a vizsga hátralévő részére koncentrálni. A hírek szerint néhányan feladták és hazatértek.
Nem ez az első eset, hogy a diákok perelnek a túl korai csengetés miatt.
Áprilisban a szöuli bíróság 7 millió vont (5250 dollárt) ítélt meg azoknak a diákoknak, akik azt állították, hogy hátrányos helyzetbe kerültek a 2021-es felvételi vizsgán, mert körülbelül két perccel korábban megszólalt a csengőjük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást