A Novák Katalin magyar, Aleksandar Vucic szerb, és Rumen Radev bolgár köztársasági elnök által jegyzett nyilatkozatban azt írták: a Családbarát Elnökök Hálózata minden év kezdetét megfelelő alkalomnak tartja arra, hogy „tanuljunk a múltból és tervezzük a jövőt, és újult optimizmussal és reménnyel ragadjuk meg az előttünk álló lehetőségeket, és foglalkozzunk a számunkra fontos kérdésekkel”.
Úgy fogalmaztak: „felemeljük szavunkat, ez alkalommal a családok fontosságáért a mai világban”.
„Meggyőződésünk, hogy a családok jelentik a társadalom alapját, értékeink forrását és nemzeteink erejét. A család támogatást, útmutatást és szeretetet nyújt, valamint alakítja jellemünket és identitásunkat” – jegyezték meg.
A családot a legjobb környezetnek nevezték a gyermekek neveléséhez is, akik kijelölik az utat, amelyen a nemzetek járnak és alakítják a Föld jövőjét. Az erős családok biztosítják a felelősségvállalás kultúráját, amely hozzájárul a fenntarthatósághoz és csökkenti az éghajlatváltozás veszélyeit – emelték ki.
Hisznek abban, hogy a családok védelmet, segítséget és elismerést érdemelnek az államok és a társadalmak részéről. Ezért határozottan támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik a családok jólétét, erősítik a családi összetartozást, támogató környezetet biztosítanak a családalapításhoz, lehetővé teszik a nők számára, hogy anyaként és a munkában is egyaránt érvényesüljenek, segítenek a rászorulókon, és biztonságos jövőt teremtenek a gyermekek számára - fogalmaztak.
Bátorítják polgáraikat, hogy az új évben továbbra is ápolják a családot mint a társadalom legfontosabb intézményét, és nyújtsanak segítséget a rászorulóknak. „Tegyünk a családjainkért, és ezáltal országainkért” – írták a közleményben, békét, jólétet, egészséget és boldog új évet kívánva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
