„A szankciókat illetően remélem, hogy a fegyveres konfliktus hamarosan véget ér. Mint már mondtam, semmit sem tudok garantálni, de túl öreg vagyok ahhoz, hogy könnyen meggondoljam magam” – mondta a Aleksandar Vucic szerb államfő, aki november 5-én jelentette be, hogy újraindítják és támogatják a lőszerexportot. A döntést a gazdasági szükségszerűséggel és a munkahelyek megőrzésével indokolta.
Az elnök úgy látja, a „semleges Belgrád” ugyan igyekszik ellenőrzi az ügyleteket, de bizonyos fegyvereknek mégis sikerül eljutniuk a harci övezetekbe. Elismerte, hogy az európai országoknak történő lőszereladások után azoknak egy részét valószínűleg Ukrajnának adják tovább, de hozzátette: azt tehetnek velük a vásárlók, amit akarnak – írja a Gazeta.
Egyedül Magyarország nem írta alá az újvidéki tragédiára emlékező közleményt
Miközben az EU egységesen részvétezett a tavalyi, újvidéki tragédia évfordulóján, Magyarország – egyedül az uniós tagállamok közül – elmaradt a közlemény aláírásával. A megemlékezés kapcsán a szerb határon is feszültté vált a helyzet: fiatalokat vegzáltak, két lányt le is vetkőztettek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot