A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Mindkét beruházás része a Modern Városok Programnak és a két objektumra külön-külön lehetett ajánlatot tenni.
Kapcsolódó
Az első rész az új fedett-nyitott vásárcsarnokot és a kapcsolódó létesítményeit fedi, benne a parkolóházzal és az utakkal. A vásárcsarnok a Szabó Dezső utca 14-22. számú telken, a pavilonsor pedig a Trefort utca 5-7. szám alatti telken épül. A parkolóház is a Szabó Dezső utcai telken kap helyet.
Ezt a Swietelsky Magyarország Kft. építheti meg, nettó 7 milliárd 765 millió forintért. A becsült ellenérték 6 milliárd 919 millió forint volt. A nyertessel október 6-án kötött szerződést a város.
A második rész a Kétegyházi úton megvalósuló nagybani piac infrastruktúrájának a kiépítését és magát a kivitelezést fedi. Ezt a helybeli Galéria Invest Ingatlanértékesítési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte, nettó 209 millió forinttal. A becsült ellenérték 126 millió forint volt. Ezzel a céggel október 2-án kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a tenderen a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. is.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak