A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás kitér arra, hogy a telek teljesen beépített, a területe 3520 négyzetméter. A pince, majd a földszint felett két emelet található.
Ajánlatot az tehet, akinek az utolsó három lezárt üzleti évben műemlék épület vagy műemlék épületek felújítására és/vagy rekonstrukciójára és/vagy tervezésére vonatkozó munkákból legalább nettó 2,2 milliárd forint árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási határideje március 7. Az értékelésnél a minőség 30, míg az ár 70 súlyszámmal szerepel.
Megújulhat a budapesti nagyvásárcsarnok is a Diákváros nevű projekten belül.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban