.A MÉASZ a tavalyi magasépítési fellendülés folytatódására számít, azonban a kiszámíthatóság érdekében fontos a meglévő piaci ösztönzők megtartása. Jelentős lakossági potenciál van a korszerűsítési szegmensben is, ahol nulla kamatú hitel mellett vissza nem térítendő pályázati lehetőségekre és részleges áfa-visszatérítésre lenne szükség a megtakarítások energetikai célú (gyakorlatilag önmegtérülő) beruházásának előmozdítására - hívja fel a figyelmet összefoglalójában a szövetség.
Vidor Győző MÉASZ elnök szerint a teljes építőipart lassítja a kibontakozó fuvarozási kapacitáshiány, amelyet szintén kezelni szükséges a lendület megtartásához. A kivitelezői kapacitáshiány csökkentésére a hazai építőanyag gyártók szakszövetségei, így a MÉGSZ, a MÉVSZ és az MMAE OKJ- és B típusú képzési tematikákat dolgoznak, illetve dolgoztak ki.
Az építőipari fellendülés mentén a hazai gyártóknál az építőanyagok előállítási költségei jelentősen nőttek: egyrészt alapanyagok nemzetközi ára tavaly 10-35 százalékkal emelkedett, ez különösen az építőkémia kötőanyagok (mész, cement), a nyílászáró üveg, valamint az acél- és kőolajipari alapanyagok terén érzékelhető leginkább. Jellemző volt a 20 százalékos béremelés, aminek a folytatására idén is szükség lesz. Mindezek miatt az építőanyagok ára átlagosan 8-9 százalékkal nőtt tavaly, 2018-ra átlagosan 7-8 százalékos drágulás várható a szövetség prognózisa szerint.
Vidor Győző szerint a most futó beruházások jellemzően csúsznak a kivitelezői kapacitáshiány miatt, de egyre inkább megjelenik a széles körű fuvarozási kapacitáshiány is. Idén rendkívül sok új lakás készülhet el párhuzamosan, ami szigetelőanyag-hiányt is okozhat, ezért a beruházóknak érdemes jó előre ütemezett rendeléssel kalkulálni.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint